Augusztus végén

Ezek már az őszi tücskök hangjai voltak. Nem tudom, észrevetted-e már, hogy augusztusban egyszerre megváltozik a tücskök hangja: messzebbre szól, felerősödik, szinte bántóan ciripelnek bele az éjszakában. Ilyenkor már biztosan érkezik az ősz. Ha beleszimatolunk a levegőbe, érződik is már az ősz szaga, valahogy benne van már a harsányan zöld levelekben, a reggeli harmatban, s az est tücsökciripeléseiben.

Hogy mikor következik ez be, az mindig másképpen van, ebben az évben igen korán érkezett. Mondhatni azt is, hogy alig volt nyár, hiszen amint vége lett a júniusi nagy esőzéseknek, jött egy hűvös július nyár derekán, s aztán az augusztus záporokkal, felhőszakadással, kimondottan hideg éjszakákkal. S aztán egyszerre csak azt vettem észre a csillagfényes ritka esték egyikén, hogy megérkezett az ősz. Hangos tücsökzene hallatszott a völgyből, korai harmattól vizes volt a fű, s az a semmivel össze nem téveszthető illat lengett mindenfelé. Meleg, párás idő volt, a ház előtt nem mozdult a szél. Odaát azonban, a Malom-dombon és a Kálvárián láthatóan erős szél hintáztatta a fákat, félelmetesen susogásuk idehallatszott.

Itt az ősz, mondtam, s mindenki nevetett rajta: augusztus van, még tart a nyár, mondták, s ott is hagytak gondolataimmal. Töltöttem hát egy pohárral a féltve őrzött zöldveleteliniből, csurig telt a pohár, s kiürült az üveg: nyárra való borból ne hagyjunk őszre egy csöppet sem! S míg a bor lassan elfogyott, elgondoltam, mit is hozott ez a nyár.

Mert ez egy gondolatokkal teli idő volt. Az időjárás hálás társnak bizonyult ehhez, hiszen a kánikula csupa szórakozásra, a lenge alig-öltözék felelőtlenségre, könnyű kalandokra csábít. Ez egy megfontoltságra és mély gondolatokra sarkalló nyár volt a maga hűvös eleganciájával, festői naplementéivel, dologra szólító délelőttjeivel. Olyan nyár, amely nemesíti a lelket, s pallérozza az elmét. Sokat olvastam, festettem és írtam, hosszas beszélgetéseket folytattunk az élet bonyolult dolgairól. S valahogy nem hiányzott most a felhőtlen szórakozás - szabadságnak pedig határtalanul bővében voltunk. Nem sültünk csokoládébarnára, de bőrünk kisimult, ráncaink visszavonultak, s testünk inkább napsütötte, mintsem hófehér, lelkünk megfényesedett.

Az utolsó csepp nyári borral a magam részéről végérvényesen leszámoltam ezzel az évszakkal, s az ősz felé fordulva kezdtem már tervezgetni dolgaimat: az ősz termi azokat a kincseket, amiket a tavasz meg a nyár érlel, ahogyan van ez a jó gyümölcsösben is. Az alkotó munka beteljesedésének évszaka köszöntött be számomra.

Este sokáig forgolódtam az ágyban, fülledt meleg áramlott be az ablakon keresztül, s nem mozdult a levegő. Mígnem egyszerre a semmiből, hirtelen, nagy robajjal megérkezett az eső. Mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt le az ég, kék villámokkal, a hegyek visszhangozta dörgedelemmel. Csak esett, csak esett, hol jobban, hol, rövidebb ideig, kicsit alábbhagyott.

S egyszerre reggel lett. Hűvös és esős, őszi reggel. Hiába mutatott a naptár még tizenegy napot a nyárból, ez már igazi ősz volt. Leverten néztünk ki az ablakon, szomorúan szemléltük, amint a fényes levelekről csorog lefelé a víz, ahogyan csepeg a tetőről, amint bugyborékol a tócsákban. Szigorú, szomorkás őszi reggelre ébredtünk. Párát leheltek az erdők, nem lehetett látni a hegyeket, s hallani se hallottunk mást, mint az eső koppanását, még a harang hangja sem ért el hozzánk.

Mit tehet hát ilyenkor az ember, amikor oly vigasztalan az idő? Sokféle dologgal mulattathatja magát: egy jó könyv, egy ide vágó zene igen alkalmas erre. Vagy hódolhat az asztali örömöknek, s társaságban nincs is ennél jobb móka!

A tűzhelyen máris duruzsolt a teáskanna, meleg gőze énekelt a szebb napokról. A teafűhöz került egy kakukkfű is, csupán az illata kedvéért - no meg azért is, hátha valaki kicsit megfázott volna, elejét vegyük a hurutnak.

A villás reggeli kitalálása kicsit bonyolultabbnak ígérkezett: felmértük lehetőségeinket, mit rejt az éléskamra: nem mintha kiürült volna, ám az ilyen reggelente nem mindenhez fűlik az ember foga. Sőt, van, amihez pedig egyáltalán nem, más ételek pedig egyenesen kívánatosak a jókedv megalapozásához. Előkerült egy darabka húsos, füstölt házi szalonna, s arasznyi darab a Zoli-féle mangalica-kolbászból. Hagyma, tojás, egy darab enyhén szikkadt ementáli sajt: ennél több talán nem is kell hirtelenjében.

Rántottát sütni a legegyszerűbb konyha tudományok közé tartozik. De ennek is megvan a maga fortélya, a titok, amitől egyszeri lesz és megismételhetetlen, s mindenkinek olyan emlékezetes, hogy még a tél derekán is könnybe lábadt szemmel fog gondolni a sötét és nyirkos reggelek egyikén a jó zebegényi tojásrántottára, amit ott fent a hegyen falatozott egy nem éppen vidám délelőttön.

A serpenyőben már izgatottan remegtek a húsos szalonnacsíkok, s ilyenkor már megindulnak a gyomornedvek a csalogató illatoknak köszönhetően. Amikor már pirosra sültek, s a zsírban készülődik a sülni a hagyma, s kolbászkarikák is ott forgolódnak közöttük, biztosra vehetjük, már mindenki az asztalnál ül - kivéve azok a szerencsések, akik a csöpp konyhában a tűzhely köré férnek, s nem átallanak testi épségük kockáztatásával egy-egy falatot elcsenni a tüzes serpenyőből. A tojásokat eközben a habverő táncoltatja, s hozzá kerül egy kis tejföl, csipetnyi só és pirospaprika, hogy azután a zamatos ingredienciákat a tűz forrósága egységgé kovácsolja. Amúgy serpenyőstül, parasztosan került az asztalra - hogy is kerülhetne másképp? Sajtot reszeltem a tetejére, s a gyönge zöldhagyma zöldjével tetéztem be a látványt - amely látvány csupán egy röpke pillanatig volt a szemnek tetsző, olyan gyorsan szedte ki belőle mindenki a magának valót.

Jóízűen ettek - mit ettek, faltak! - s oly annyira belefeledkeztek az ízek élvezetében, hogy észre sem vették, a serpenyő elvándorolt az asztalról. Magamhoz édesgettem, egy nagy karéj - igaz, tegnapi - kenyér társaságában, s mondhatom, nekem jutottak a legjobb: a kicsit odasült, piros és kérges falatok, ropogósra pirult hagymák, az edény szélére olvadt sajt...

Egy ideillő közmondásra gondoltam, de sehogy sem jutott eszembe a megfelelő: talán azért, mert az összes vér a gyomor körüli dolgokkal volt foglalatoskodásban, s nem a gondolkodással. De ez talán nem is fontos, hiszen a lényegen már túljutottunk, s ha a bendő rendben van, az élet is szebb. Még az ilyen szürke nap is reménykeltőbb: hátha kisüt a odaföntről...