Mesebolt, mese volt

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt... ha jártál már kisvárosban vasárnap délután, megérted, mire gondolok... lépteid koppanását visszhangozzák a házak, a bazaltkockák izzanak. A csöpp házak titkokat rejtenek, lakóik csipkefüggönyök mögött költik uzsonnájukat... s egyszerre csak halk zenefoszlányok hullámzanak ki egy kapualjból... olyan halk, hogy szinte csak a szíved hallja... befordulsz, a vadszőlős kis udvarban galambok szállnak az itatóra, a nehéz pinceajtó, súlyos vas-veretekkel nyitva áll... hűs homály ölel körül, hintáznak a lépcsőfokok...
Odalent pislákoló mécsesek festik sárgára a kőfalat, könyvek, képek kódexek mindenfelé... egy ódon világba csöppentél.
S már látod is:

Az ódon pincében csend és félhomály, meghallanánk, ha beszélgetnének a borok: ha oktatná a korosabb az ideit, s kérdezné az újbor, mit tegyen, hogy ő is olyan testes és szép legyen, mint azok, akikre itt oly büszkén tekint a gazda?
Egy historizáló tekintetű pinceablak-szem, esetleg csak egy hangulatos megvilágítás a rusztikus enteriőrbe? Fogd a régi ablakkeretet, s hozd el hozzám! Ólomüveg ablakok, régies hatású festett üvegablakok, akárcsak a réges-régről léptek volna elő...