Miért nem lehet élni mobiltelefon nélkül?

Ha nagyon utánagondolok, két embert ismerek, akinek nincs mobiltelefonja. Elég (asszony)bosszantó dolog, hiszen ha akarok velük beszélni, fel kell keresnem őket, vagy a kommunikáció egyik kicsit avíttabb módját kell választanom. Miért is nincs nekik mobiljuk?! Gondoltam, karácsonyra kapnak egyet-egyet. Hiszen alig kerül többe, mint egy szép üveg, megfelelő évjáratú bor, (s annak még az üvege sem visszaváltható).

Azért nem voltam benne biztos, hogy osztatlan örömmel fogadnák, így hát megkérdeztem, miért is nincs nekik?

Az egyik azt felelte: annyi embert kell felhívnia reggeltől estig, hogy abban a kis időben, amíg nem telefonál, ki kell gondolnia, kit hívjon majd fel. (!!) Jó érv, ezzel vitatkozni sem lehet.

A másik azt mondta: ő egy begyöpösödött vénember, de ha meg tudom győzni, ám legyen. Akkor kezdtem el spekulálni igazán, miért is jó a mobiltelefon? Azért, mert mindenki mindenhol-mindenkor elérhető? (Kivéve: ha kikapcsolja, ha Gödöllő felé a patkónál autózik, vagy valahol a világ zajától elbujdokolva jár-kél, ahol nincs térerő, ha nem hallja meg a csöngést, ha lemerül és soha nem találja meg.)

Azért, mert bármikor lehet telefonálni? (Józan ember úgyis akkor kezdeményez hívást, amikor neki KELL, és nem akkor, amikor eszébe jut: villamoson, orvosnál, a Julianus barátról elnevezett kilátóban, mikulásünnepségen)

A mobiltelefon része lett az éltünknek. Tényleg jó. Mai fiatal nem élhet nélküle, lassan kötelező is lesz. Telefonálhat a gyerek, hogy lekéste az utolsó hévet is, úgyhogy menjen érte a jó szülő, ha nem akarja, hogy szerelmének gyümölcse egy padon éjszakázzon. Csöröghet, hogy a házi dolgozatát küldjük el még iziben az iskola email címére, hogy ott kinyomtathassa, mert otthon felejtette. Vagy küldhet sms-t, hogy szüksége lenne a Boyle-Mariotte törvényre, de két percen belül. Csemetéimtől tudom, hogy a puskázás mikéntjét is forradalmasította a mobiltelefon, s a házirendben külön szabályozzák az iskolák a mobilhasználat kívánatos voltát. (Az okos tanár persze olyat kérdez, amihez felesleges a mobil- puska…) A leghasznosabb dolog a gyereket nomád vízitúrára küldeni: nincs hol feltöltenie a telefont, így nem tud óránként hívni, hogy sok a szúnyog, vizes a folyó és elfogyott a müzliszelete.

Az intelligens bank is sms-t küld minden pénzügyi tranzakcióról. Így van az, hogy életünk párja verejtékes munkája közben pontosan tudja követni, kedvese merre jár a városban (akkor is, ha a gps-funkciót nem fizette elő), hiszen sorra érkeznek az üzenetek: melyik benzinkútnál tankolt, hol vett egy cuki csipkeblúzt, hol ebédelt e kedvese - és mennyiért.)

Sokan a nyakukba lógatják a mobilt, mintegy státusz-szimbólumot: a mercédesz-fityegő úgyis a póló alá van rejtve, nem látszik, így viszont máris képben lehet az ember: egy ötéves, elavult motorola csóró tulajdonosával, vagy legújabb fejlesztésű, mindentudó-multifunkciós csodamasina gazdájával hozta össze a sors. A nyakban fityegő sokszor életet menthet: nyolcvanöt éves nagyanyám elesett a konyha magányában, s azon hívott gyors segítséget. Hallottam olyanról is, aki a mellékhelyiségben trónolva imígyen értesítette a nappaliban eközben nyugodtam tévéző családját, hogy elfogyott a toalettpapír, s vigyen már neki valaki, ne akarják, hogy letolt gatyában menjen papírkereső-körútra.

Hasznos a mobil akkor is, ha valakivel randizunk: felhívhatjuk, mikor és hova, meg ugyan hol marad már - s ilyenkor előfordul az is, hogy a hőn keresett személy a padon mellettünk ül, s bőszen telefonál...velünk.

A mobilon annyi szolgáltatás van, amit fel nem foghat az, aki nem ebben a világban nőtt fel. Majdnem abban hordhatjuk eszünket, mintegy zseb-memóriát. Így aztán nélküle fél embernek érezzük magunkat: egyetlen telefonszámot sem memorizálunk, ha a mobilt ellopják, ott állunk lebénultan. Abban van a határidőnapló, a születésnapok és még egy csomó minden, aki tehát egy kis elektronikus kütyüben bízva éli az életét, nincs soha biztonságban. Viszont a szürkeállományában annyi egység memória szabadul fel, hogy bőven elfér benne a mobil használatára vonatkozó tudomány. De van a kicsikében ébresztőóra, a jobbakban rádió, fényképezőgép, ki tudja, még mi a fene: én azt tudom, hogy lehet vele telefonálni. Ha úgy tartja kedvem, akkor meg kikapcsolom. (A fényképezőgép is jó ötlet: mindig nálam van. Ha látom, hogy a szomszédasszony tilosban jár, éppen a környék legmenőbb pasijával fagylaltozik a körúton, hát nyomban lefényképezhetem, és máris küldhetem oda, ahová akarom. Azután meg majd ő fog...)

A születésnapomra új mobillal lepett meg a családom: azt mondták, az én kis régi, bevált készülékem már ócska, jobban illik hozzám egy modern, nagytudású, szexi telefon. Csak arra nem gondoltak, hogy micsoda kín megszokni egy új masinát (én is ódon darab vagyok, se nem modern, se nem szexi, legfeljebb, ha nagytudású). Idegen és halk a csengőhangja, bár felettébb kedves: hívhatott is bárki két hónapig, sose vettem fel. Az üzeneteimet nem tudtam elolvasni, mert addig nyomogattam, míg mindet kitöröltem. Nem is hívtam fel senkit, mert a számaim a régiben maradtak. Szóval csöndes és nyugodt hónapok voltak.

A legújabb mobilokra csodálatos csengőhangokat lehet felvenni. Életem párja két éjszakán át dolgozott azon, hogy a Fixstimm zenekar moldvai muzsikáját csengőhanggá szelídítse telefonjára. Mondhatom, célt ért vele! Mindenki felkapja rá a fejét, lehetetlen nem meghallani - főleg, amikor belefurulyázik az autentikus folklór az éjszakába. A szakács kezéből kiesett a kés, amint megszólalt a telefon (ő magának egyszerűen a régi, tárcsázós telefon jellegzetes trillázását választotta a retro divatirányzat jegyében).

Viszont a mobilra vigyázni is kell. Nem jó, ha beleömlik a gyümölcslé, a forró zsír, ráragad a rágógumi. Nem tesz neki jót az eső, vagy ha lehajolva, a felső zsebből a téglarakásba pottyan. Nem készítik őket túlzottan időtállóra, hiszen induláskor a kocsi tetejéről lezuhanva sem lehetünk biztosak további működőképességében. Legnagyobb ellensége mégiscsak az, hogy ellopják, elavul, vagy csak úgy egyszerűen kimegy a divatból.

Summa summarum: lehet élni nélküle, legfeljebb nem érdemes.

P.S.: Az egyik moblitalan barátom a napokban önhibáján kívül mobiltulajdonossá lépett elő. Csak a számát nem tudja, mert nem szokta még felhívni magát. A másik meggyőzése még várat magára.

Moha